Díjnyertes középület alumíniumhab homlokzattal

Budaörsön 2019-ben újult meg a buszvégállomás, mely a korábbi, elavulttá vált egységeket váltotta modern, többfunkciós épülettel. A projekt tervezője, az Intramuros Építésziroda homlokzatburkolatként az alumíniumhab panelek mellett tette le a voksát. Munkánk során több kisebb egységet magába foglaló, határozott kubusú épületen kellett homlokzatot kialakítanunk. A vasbeton pillérvázra, illetve a kerámia kitöltő falazatra kőzetgyapot szigetelést kellett rögzítenünk ezért az alumíniumhab panelek háttérszerkezeteként konzolos-profilos megoldást választottunk. Ezzel a korábbi projektjeinknél már jól bevált megoldással szép, egységes felületek alakíthatóak ki. Biztosítható ezek mellett a megfelelő átszellőzöttség is a kőzetgyapot szigetelés és a homlokzati panelek között. Munkánkkal igyekeztünk hozzájárulni ahhoz, hogy Budaörs egy olyan újabb szép létesítménnyel gazdagodjon, mely középület alumíniumhab burkolata minden tekintetben jövőbe mutató.

Nemzetközi elismerés

Nagy örömünkre szolgált amikor értesültünk róla, hogy a budaörsi buszvégállomás épülete nyerte el a rangos BigSEE építészeti díjat köz- és kereskedelmi épületek kategóriájában. A megmérettetésen a projektet a dél-kelet európai térség számos pálymunkája közül választották ki. A tervezőknek, Dobos Botondnak és Kurucz Olíviának ezúton is gratulálunk!

Fenntartható homlokzat egy fenntartható középületen

A közösségi közlekedés napjaink kiemelten fontos válasza a közlekedés által okozott szén-dioxid emisszió problematikájára. Megfelelően hatékony közösségi közlekedéssel nem csak a helyi emisszió – és ezáltal a városok levegőjének minősége – javítható, hanem a globális emisszió mértéke is csökkenthető. Azáltal, hogy újrahasznosított alapanyagból gyártott panelekkel burkoltunk egy közösségi közlekedést kiszolgáló épületet, azt szeretnénk megmutatni, hogy már most is elérhetőek azok a megoldások, melyek alacsony szén-dioxid lábnyomuk révén egy élhetőbb jövőképet vetítenek elő.

Közösségi közlekedési funkciójú középület alumíniumhab homlokzati burkolása fokozza a fenntarthatóság kommunikálását - Fotók: Danyi Balázs
Közösségi közlekedési funkciójú középület alumíniumhab homlokzati burkolása fokozza a fenntarthatóság kommunikálását – Fotók: Danyi Balázs
Kíváncsi a munkáinkra?
Még több referencia